Sok kkv marketingje azért sántít, mert mindenki csak a mitre koncentrált:
– és ezzel le is zártnak hitték a dolgot.
A HOGYAN és a MIÉRT viszont kimaradt. Nem volt tiszta, mit kell mérni, milyen eredményekért dolgozunk, vagy hogyan illeszkedik ez az egész a vállalkozás céljaihoz.
Ezért döntöttünk úgy, hogy másképp csináljuk. Nem akarunk csak feladatokat végrehajtani. Érteni akarjuk a vállalkozásod lényegét, a mozgatórugóidat, a piacod működését – és ennek megfelelően építeni fel egy olyan marketingrendszert, amely valóban támogatja a növekedésedet. Ez azonban kétoldalú dolog. Mi partnerek szeretnénk lenni, nem alvállalkozók. Olyan megoldásokat hozunk, amik mögött ott van a mi szakértelmünk és felelősségvállalásunk, de szükség van a te oldaladról is arra az elkötelezettségre, hogy együtt gondolkodunk, együtt döntünk és együtt fejlődünk.
Mert mi többek akarunk lenni, mint egy puszta marketing ügynökség. Azért dolgozunk, hogy érezd: van egy csapat, aki érti, amit csinálsz – és ezért segít abban, hogy még jobban csinálhasd.
Megismerjük a vállalkozásod működését, céljait és ügyfeleit – hogy ne csak feladatot, hanem megoldást kapj.
Közösen meghatározzuk, milyen irányban érdemes elindulni, és mit érdemes mérni az eredményhez.
Elkészítjük és működtetjük azokat a marketingfolyamatokat, amik a céljaidat szolgálják.
Folyamatosan mérünk, értékelünk, és javítjuk, ami nem elég jó – hogy a marketinged mindig előrébb vigyen.
# miben nyilvánul meg a munkánk?
Megnézzük, hol és miért akadnak el a látogatóid – és hogyan lehet továbbterelni őket.
Megnézzük, hol és miért akadnak el a látogatóid – és hogyan lehet továbbterelni őket.
Kipróbáljuk, melyik verzió teljesít jobban, és a nyertes megoldást használjuk.
Egyszerűbb, gyorsabb és hibamentes lépések, hogy ne vesszen el az érdeklődés.
Megmutatjuk, melyik vizuális megoldás ösztönzi jobban a döntést.
A lassú weboldal öl – ezért gyorsítunk, ahol csak lehet.
Telefonon böngészőknek ugyanolyan könnyű konvertálni, mint asztali gépen.
Folyamatosan nyomon követjük a változtatások eredményeit és javaslatokat adunk a következő lépésekhez.
A marketing befektetés, de csak akkor, ha megadjuk a lehetőséget a hozam mérésére. Így tudjuk megmondani, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Csapatunk mérhető marketing rendszereket épít, amik a TE céljaidat szolgálják.
Szeretnéd tudni, hogy jelenleg mennyire jó a marketinged? Töltsd ki a kérdőívünket és megtudod! →
Szeretnéd tudni, hogy jelenleg mennyire jó a marketinged? Töltsd ki a kérdőívünket és megtudod! ↴
Most még nem is erről kell meghoznod a döntésed. Első körben csak ismerjük meg egymás cégét, hogy meglássuk akarunk-e együtt dolgozni. A többit majd utána!